Kísérletező fotó- és képzőművész, a nyolcvanas évektől az ún. alternatív művészeti törekvések képviselője, aki a fotó képzőművészeti alkalmazásában is aktív szerepet játszik. A Fiatal Fotóművészek Stúdiója 1987-ben rendezte meg az Önarcképek című kiállítást – VÁRNAGY mindössze egyetlen példányban létező munkája erre az alkalomra készült. „A kiindulópontom az volt, hogy amennyiben lefényképezem magam, akár a tükörben, akár állványról, akkor ott óhatatlanul is pózolni fogok. Vagyis olyasvalamit mutatnék magamból, amilyennek én látni szeretném magamat. Ugyanakkor az általam addig látott önarcképekből az is lejött számomra, hogy az önarckép nem feltétlenül csak egy arckép, hanem például a saját magam által létrehozott környezet is, ahol élek. Így jutott eszembe az az ötlet, hogy akkor úgy próbáljam meg lefényképezni magam, hogy földobom a levegőbe a kamerát a saját lakásunkban, s aztán lesz, ami lesz. Mármint a képek egy része nyilván a szobát örökíti meg, más részük meg engem, részben tán az arcomat, más részük a trikómat, a kezemet, bármit, ami – így együtt – egy olyan önarcképet rajzolhat fel rólam, ami talán többet mond, és »objektívebb«, mint az én elképzeléseim saját magamról. A kamera, amit a levegőbe dobáltam, egy 6×6-os filmmel dolgozó kamera volt. A két 12 kockából álló képsor, a maga mellélövéseivel együtt is igazi önarckép lett.”